A tengerimalac

A tengerimalac nevének első felét a tengeren túli származása miatt kapta, a malac elnevezést pedig valószínűleg a hangos kismalacokéhoz hasonló visító hangja miatt. Eredetileg Dél-Amerikában őshonosak, Európába kerülésükről a XVI. században Holland hajósok gondoskodtak. Természetes környezetükben a tengerimalacok 5-10 egyedből álló csoportokban élnek, és főleg éjszaka aktívak. Nem készítenek maguknak üreget, sziklarepedésekbe, bozótokba bújnak, vagy más állatok elhagyott üregeit foglalják el, s idejük legnagyobb részét dús fűvel benőtt területeken töltik.  Az eledelért csak a háziasított tengerimalac visít, ezt a feltételes reflexet az emberrel való együttélés alakította ki benne.

3 fajtája van: angol vagy simaszőrű tengerimalac, angóra tengerimalac és rozettás tengerimalac. A három közül legelterjedtebb az angol vagy simaszőrű illetve az angóra tengerimalac. Az angórák jellegzetessége, hogy hosszú a szőre. Minél hosszabbra nő annál nagyobb az állat értéke. A rozettás tengerimalac legfőbb tulajdonsága, hogy az állat testén forgók, vagyis rozetták helyezkednek el. A simaszőrűek közé tartozik minden sima és fényes szőrű állat.

Tengerimalac a házban: Ezen állatok tartása viszonylag sok törődést igényel, legcélszerűbb terráriumban vagy kifejezetten tengerimalacoknak gyártott ketrecben tartani, mert ha megijednek, kikaparják maguk alól az almot. Alom gyanánt rakhatunk nekik faforgácsot, füvet vagy leveleket, de csak nem mérgező fáról származókat, mert nagy valószínűséggel meg fogják kóstolni az almot. Nem kell megijedni a gazdinak, ha az állatka elfogyasztja a saját ürülékét, mert ez az emésztésében besegít. Az állat mindenképpen jelzi felénk, ha valami hiányozna neki, például, ha szomjas, vagy simogatásra vágyik, mert irdatlan visításba kezd. Ezek az állatok maguktól nem harapnak, csak ha az ember tesz velük valami nagyon fájdalmasat. Nem szeretik, ha oldalról nyomkodja őket az ember, vagy ha hangosan beszélnek.

Ha bővebben érdekelne: http://www.malacok.hu/tengerimalac-elhelyezes-szallitas.htm